Hétfőn szavaznak a karanténtörvényről


A Szociáldemokrata Párt (PSD) igénylésére hétfőre halasztotta a szenátus jogi bizottsága a szavazást a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló tervezetről.

A PSD javaslatát a testület hat tagja támogatta, ketten ellene voksoltak, hárman tartózkodtak.

Robert Cazanciuc PSD-s szenátor arra hivatkozva kérte a vita hétfőre halasztását, hogy időközben vizsgálják át a vonatkozó európai uniós eljárásokat és gyakorlatot, a kormány által megszövegezett tervezet ugyanis “nem koherens”, “márpedig az állampolgároknak joguk van egy olyan törvényhez, amely megvédi őket” – mondta.

A jogi bizottság tagjai már péntek délután elkezdték a tervezet tárgyalását, és – Cazanciuc szerint – szombat hajnali négy óráig dolgoztak, de még időre van szükség a jelentés véglegesítéséhez, mert egy “jó törvényt” akarnak, amely nem bukja el az alkotmányossági kontrollt – tette hozzá.

Iulia Scântei nemzeti liberális párti szenátor ellenezte a halasztásra vonatkozó javaslatot, hangsúlyozva, ez okafogyottá teszi a plénum szombat délre összehívott ülését, ugyanakkor kihat az emberek egészségének védelmére is.

“Ha hétfőre halasztjuk az ülést, késleltetjük a tervezet elfogadását, és lehetővé tesszük, hogy a beteg, fertőzött személyek szabadon mozogjanak” – érvelt.

A járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló törvény tervezetét a képviselőház már elfogadta, a felsőháznak döntéshozó testületként kell szavaznia róla.



Fii primul care comentează! despre "Hétfőn szavaznak a karanténtörvényről"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.




Mai multe despre karantén, Nemzeti Liberális Párt
Alkotmányellenes a karantén elrendelése

Închide