Idén eddig nem sok új autót vásároltak


Romániában az első fél évben 30,7 százalékkal esett vissza a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte csütörtökön a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM). A közölt adatok szerint Romániában 49 616 járművet helyeztek forgalomba az első hat hónapban, míg tavaly ugyanakkor 71 620 új járművet regisztráltak. Az ország ezzel a 16. helyen áll az Európai Unióban. Júniusban 27,8 százalékos csökkenést jegyeztek a tavalyi év hatodik hónapjához mérten, ugyanis az idén 10 161 új járművet helyeztek forgalomba a tavalyi hatodik hónapban jegyzett, 14 082-höz képest.

A piacvezető Dacia eladásai 31,8 százalékkal csökkentek, hiszen a francia Renault tulajdonában levő gyártó által előállított autókból 31,8 százalékkal kevesebbet, 14 574-et helyeztek forgalomba az idei első fél évben. Ugyanakkor a környezetkímélő elektromos meghajtású és hibrid autók piaca 2,7 százalékkal nőtt, miután 2889 ilyen járművet helyeztek forgalomba az első fél évben a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 2813-hoz képest.

A növekedéshez nagymértékben hozzájárult, hogy a román kormány által működtetett roncsautóprogram jelentős kedvezményt biztosít az ilyen járművek vásárlásakor. Az egyesület azt is közölte, hogy az idei első hat hónapban 28,8 százalékkal, 187 717-re csökkent a hazai gyártású száma a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 263 367-ről. Romániában a Dacia és a Ford gyárt járműveket. Júniusban 19,13 százalékkal, 35 121-re csökkent a gyártott járművek száma a tavalyi 43 429-hez képest.



Fii primul care comentează! despre "Idén eddig nem sok új autót vásároltak"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.