Meghalt egy várandós, koronavírusos nő, miközben Aradról Temesvárra szállították

sursa: DSU

Elhunyt egy koronavírussal fertőzött várandós nő, miközben Aradról szállították kórházba Temesvárra. A 39 éves nőnek megállt a szíve és a légzése, a temesvári sürgősségi kórházban azonnal újraélesztették, lélegeztetőgépre tették, de nem sikerült megmenteni az életét. Az ügyben három kivizsgálás is folyik, az egyiket a Temes megyei sürgősségi kórház, a másodikat az Arad megyei, a harmadikat pedig a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság végzi.

Horea Timiş, az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője úgy nyilatkozott: az ügyben 15 egészségügyi alkalmazottat hallgattak ki, és az elhunyt kórlapját is áttanulmányozták. Az első információk szerint a 28-ik terhességi hétben lévő nő cukorbetegségben szenvedett, inzulinfüggő volt és kóros elhízást is megállapítottak nála.

Teodora Olariu, annak az intenzív terápiás osztálynak a vezetője, ahol a várandós nőt kezelték, mielőtt Temesvárra szállították volna, úgy nyilatkozott: a várandós pácienst SARS-CoV-2 fertőzéssel, légzési zavarokkal, cukorbetegséggel, magas vérnyomással és 2-es fokozatú elhízással diagnosztizálták. Miután a nőgyógyászati klinikán nincs COVID-19-ben szenvedő betegeket ellátó intenzív terápiás osztály, a sebészeti klinikára szállították. Szerdáról csütörtökre virradóan a páciens ellenszegülést mutatott a kezeléssel szemben, nem akart maszkot viselni, és kijelentette, hogy többet nem kíván a kórházban maradni. Miután egyedül kiment az mosdóba, a személyzet ismét megpróbált maszkot tenni rá. Csütörtök reggel lezuhant a vérében levő oxigénszaturáció értéke, ezért úgy döntöttek, hogy Temesvárra szállítják. A mentőautóban végig mesterségesen kapott oxigént, de leállt a szíve és a légzése. Induláskor még 90-92 között volt a véroxigénszintje, a szaturáció értéke tehát a mentőautóban zuhant le – mondta Olariu.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tették a beteget lélegeztetőgépre, Teodora Olariu azt a választ adta, hogy a várandós nő önállóan járkált, beszélt, nem tűnt úgy, hogy lélegeztetőgépre szorulna.

Az ügyben az orvosi kamara véleményét is kikérik. A rendőrség hivatalból indjtott eljárást és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vizsgálódik in rem (vagyis nem a személy ellen folyik az eljárás, hanem azt vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény)



Fii primul care comentează! despre "Meghalt egy várandós, koronavírusos nő, miközben Aradról Temesvárra szállították"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.




Mai multe despre koronavírus
Ezek a legbiztonságosabb országok járványügyi szempontból

Închide