Mit válaszolnak az erdélyi magyarok, amikor a román nyelvtanulásról kérdezik őket

Egy nemrégiben közreadott közvélemény-kutatás eredményei szerint az erdélyi magyarok között szinte teljes az egyetértés abban, hogy jól meg kell tanulniuk románul.

A Kisebbségi Monitor 2020 című kutatást a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet végezte reprezentatív mintán és a megkérdezettek 69 százaléka nagyon fontosnak, 22 százaléka pedig fontosnak tartotta, hogy a gyermekek jól megtanuljanak románul, és csupán 1-1 százalék gondolta, hogy ez nem fontos, vagy egyáltalán nem fontos.

Ennek ellenére a megkérdezettek magukévá tették azt a – román társadalomban széles körben elterjedt – hamis sztereotípiát, hogy “sok magyar nem is akar megtanulni románul”. Ezzel a megállapítással ugyanis 34 százalékuk teljes mértékben, további 13 százalékuk pedig nagy mértékben egyetértett, de a kijelentést nem önmagára, hanem másokra vonatkoztatta – mondta el Toró Tibor kisebbségkutató a közvélemény–kutatás eredményeiről szóló kolozsvári sajtótájékoztatón.



Az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán júniusban elvégzett telefonos felmérés során a megkérdezettek 22 százaléka vélte úgy, hogy (saját megítélése szerint) tökéletesen vagy anyanyelvi szinten beszéli a román nyelvet, további 33 százalék úgy ítélte meg, hogy jól, de érezhető akcentussal beszél románul, 29 százalék válaszolta, hogy az esetek többségében meg tudja értetni magát román nyelven és 16 százalék, hogy nehézségekkel vagy egyáltalán nem beszél románul. Ugyanakkor Toró kihangsúlyozta: a magyarok nincsenek tudatában annak, hogy valójában egyetértenek a román nyelvtudás fontosságában.

Toró szerint az is nyilvánvaló, hogy a román nyelv jelentős frusztrációk tárgya sokak számára: a megkérdezettek 22 százaléka szorong, ha románul kell beszélnie és csak 53 százalék azok aránya, akikre ez egyáltalán nem jellemző. Ezzel a szorongással szorosan összefügg, hogy sokan (38 százalék) szeretnének akcentus nélkül beszélni románul, vagyis szeretnék, hogy ne tűnjön fel román környezetben, hogy magyarok és csupán 41 százalék azok aránya, akikre ez egyáltalán nem jellemző.



Fii primul care comentează! despre "Mit válaszolnak az erdélyi magyarok, amikor a román nyelvtanulásról kérdezik őket"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.




Mai multe despre Magyarország, Szatmár megyé
Szenzoros szoba a Speciális Nevelési Igényű Gyermekek Ellátó és Nevelő Központjában

Închide