Szatmáron még nincs, de a megyék felében felében megjelent a koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított törzse


Már Románia megyéinek felében felütötte a fejét a SARS-CoV-2 vírus brit, B.1.1.7-es jelzésű variánsa, és nagy a valószínűsége, hogy rövidesen az egész országban elterjed – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet, miután kielemezte az új, először Nagy-Britanniában azonosított variáns első 136 itthoni esetét.

Az INSP tájékoztatása szerint nagy erőkkel dolgoznak a laboratóriumi vizsgálatok véglegesítésén, hogy azokat mielőbb közölni tudják a közegészségügyi igazgatóságokkal, az új variáns ugyanis a jelek szerint fertőzőbb, és súlyosabb tüneteket okoz az időseknél.

Az utóbbi 8 hét során 499 DNS-szekvenálás eredményeképpen 136 esetben állapítottak meg a B.1.1.7-es vírustörzzsel történt fertőzést Romániában. A SARS-CoV-2 többi új variánsát február 21-éig nem azonosították az országban.

A B.1.1.7-es variánssal történt megfertőződések megyék szerinti eloszlása a következő: Argeş (2), Bukarest (80), Bihar (1), Brăila (1), Botoşani (4), Krassó-Szörény (2), Kolozs (9), Konstanca (1), Kovászna (1), Galac (2), Giurgiu (1), Gorj (2), Hunyad (1), Ilfov (5), Maros (1), Prahova (1), Suceava (5), Temes (11), Vâlcea (4), Vrancea (1), Vaslui (1).

A legtöbb esetben 45-54 év közötti az új vírustörzzsel fertőzött emberek kora. 95,6%-uk 25 évnél idősebb személy.



Fii primul care comentează! despre "Szatmáron még nincs, de a megyék felében felében megjelent a koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított törzse"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.




Mai multe despre koronavírus
Március 10–ig minden tanügyi alkalmazottat beoltanak

Închide