iulie 28, 2020








Mégsem nyit ki a nagykárolyi strand

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közösségi oldalán olvasható bejegyzés szerint augusztus elejére ígért választ a működtető azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy lehet-e idén nyáron pihenni a nagykárolyi strandon. A cég képviselőjével…


Folytatódik a parkolók építése

Tizenegy új parkoló épül a Soarelui és a Carpaţi II lakónegyedekben, miután a  tervezést és kivitelezést egyaránt magába foglaló szerződés alá lett írva. Folytatjuk a parkolók építését, hiszen egyre inkább…



Holtan találták meg a 8 éves kisfiút

Holtan találták meg kedden egy gépkocsiban azt a 8 éves gyermeket, akinek eltűnését július 25-én jelentette a hatóságoknak az édesanyja, aki azt mondta, hogy gyermeke az apjával távozott otthonról és…


Online időpontfoglalás Nagykárolyban is

A Nagykárolyi Lakosságnyilvántartó Iroda munkatársainak tájékoztatása szerint, az ügyfelekkel való zökkenőmentesebb együttműködés érdekében, létrehoztak egy internetről letölthető alkalmazást, mely asztali számítógépről, táblagépről és telefonról is hozzáférhető. Így mindazok, akik igénybe…




Magániskolák diákjai is ingyen utazhatnak

A képviselőház által kedden elfogadott törvénytervezet értemében ingyenesen utazhatnak a közszállítási eszközökön a magániskolákba járó tanulók is. A tervezet szerint a magán oktatási intézmények diákjai is ingyen közlekedhetnének a helyi,…