Alkotmányellenes a karantén elrendelése

FOTO: Arhivă

Az alkotmánybíróság helyt adott a Nép Ügyvédje óvásának a karantén elrendelésével kapcsolatban – tájékoztat a bíróság csütörtöki közleménye.

‘A jogok és szabadságok gyakorlásának a végrehajtó hatalom általi korlátozása ellentétes mind a jogbiztonság elvével, mind pedig a bizonyos jogok és szabadságok gyakorlása törvényességének elvével’ – szögezi le az alkotmánybíróság.

A Nép Ügyvédje beadványában rámutatott, hogy a vonatkozó rendelkezések alkotmányellenesek, amennyiben lehetővé teszik, hogy az egyéni szabadság gyakorlását korlátozó intézkedéseket közigazgatási intézmények (az egészségügyi minisztérium) által kibocsátott közigazgatási aktákkal (rendeletekkel) rendeljék el. A Nép Ügyvédje szerint ilyen körülmények között a törvény szintje alatt álló miniszteri rendelettel próbálták szabályozni az alapvető emberi jogok gyakorlását, ami szembe megy az alkotmány vonatkozó cikkelyével.

A Nép Ügyvédje úgy véli, hogy törvényszintű szabályozásra van szükség annak érdekében, hogy egyértelműen meg lehessen határozni azokat a személyeket és helyzeteket, amelyekben és amelyek ellen a karanténba utalás elrendelhető (annak bármely formájában: hatósági/otthoni elszigetelés), meg kell határozni, hogy ki, milyen feltételek mellett és milyen időtartamra rendelheti el, ugyanis ezek az intézkedések korlátozzák bizonyos alapvető emberi jogok gyakorlását.

“A bírált jogi rendelkezések lehetőséget teremtenek az egészségügyi miniszternek, hogy alapvető emberi jogokat korlátozzon, anélkül hogy konkrétan meghatároznák a megfelelő garanciákat, amelyek biztosítják a személyi szabadság sérthetetlen jellegének tiszteletben tartását. A törvénynek kell annak lennie, amely szabályozza a szabadságkorlátozó intézkedések bevezetését és megszüntetését, az intézkedések fokozatos alkalmazását az eset súlyosságától függően, és az egyes hatóságok jogkörét az intézkedések végrehajtása során”- magyarázza a közlemény.

Fii primul care comentează! despre "Alkotmányellenes a karantén elrendelése"

Tu ce părere ai?

Adresa de mail nu va fi publicată. Folosirea de cuvinte obscene, atacuri la persoana autorului, alte jigniri sau injurii se vor sancționa cu cenzurarea parțială a comentariului, ștergerea integrală sau chiar interzicerea dreptului de a posta. Site-ul Presasm.ro nu răspunde pentru opiniile postate în rubrica de comentarii, responsabilitatea revine integral autorului comentariului.




Mai multe despre A Nép Ügyvédje, karantén
Diszkrimináció a melegebb vérű diákok kizárása az országos vizsgákról

Închide