Év végéig meghosszabbították az ingatlanadóra vonatkozó kedvezményt
Döntő házként év végéig meghosszabbította szerdán a képviselőház a szükségállapot alatt adott, az ingatlanadó kifizetésére vonatkozó kedvezményt. Az Adótörvénykönyv vonatkozó módosítását 292 képviselő...
Döntő házként év végéig meghosszabbította szerdán a képviselőház a szükségállapot alatt adott, az ingatlanadó kifizetésére vonatkozó kedvezményt.
Az Adótörvénykönyv vonatkozó módosítását 292 képviselő támogatta, egy törvényhozó ellene szavazott.
A jogszabály, amely kiterjeszti év végéig a szükségállapot és a veszélyhelyzet alatt nyújtott kedvezmények határidejét, a közterületre fizetendő bérlei díjakra és illetékekre is vonatkozik.
A tervezet értelmében a helyi tanácsok legkésőbb augusztus 14-éig határozatot fogadhatnak el arról, hogy 50 százalékos kedvezményt adnak a gazdasági tevékenységre használt, magán- vagy jogi személyek tulajdonában lévő ingatlanokra, amennyiben ezek a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt korlátozások miatt kénytelenek voltak teljesen felfüggeszteni tevékenységüket, illetve eltörölhetik a havi bérletet azoknak, akik az állam magán- vagy köztulajdonában lévő épületeket bérelnek gazdasági tevékenységre, és teljesen fel kellett hogy függesszék tevékenységüket a korlátozások miatt.
Amennyiben a helyi tanácsok adókedvezményről szóló határozatot fogadnak el, a cégeknek szeptember 15-éig, egy felelősségvállalási nyilatkozathoz csatolt kéréssel kell igényelniük a kedvezményt.
Citește și
Actualitate
FOTO. Incendiu lângă magazinul Penny din municipiul Satu Mare. Pompierii au intervenit rapid
Actualitate
Curățarea profesională a tapițeriilor în Oradea: ce trebuie să verifici înainte de programare
Actualitate
FOTO/VIDEO. O nouă tragedie la scăldat. Doi tineri s-au înecat în râu. Pompierii i-au găsit după două zile
Actualitate
FOTO. Incendiul de la depozitul de deșeuri din Beregovo continuă. Pompierii luptă în continuare cu focarele ascunse
Actualitate
Curaj nebun sau inconștiență pentru un șofer, pe Bulevardul Lucian Blaga
Actualitate
Cod galben de furtună la Satu Mare, vijelii și averse torențiale. Când intră în vigoare
Actualitate
Dramă în Centrul Nou din Satu Mare. Un bătrân a fost găsit fără viață în propriul apartament, după două zile în care nu a mai răspuns la telefon
Actualitate
FOTO. Mega investiție în județul Satu Mare. Peste 50.000 de sătmăreni beneficiază de rețeaua de 39 de km!
Actualitate
FOTO. Șase mari asocieri de firme se luptă pentru construirea pasarelei pietonale și velo de la Crinul
Actualitate