Romániában legveszélyesebbek a közutak
Míg világszinten az európai utak bizonyultak a legbiztonságosabbaknak 2019-ben (egymillió lakosra átlagosan 51 halálos baleset jutott), addig Románia sereghajtó ebben a tekintetben uniós viszonylatban...
Míg világszinten az európai utak bizonyultak a legbiztonságosabbaknak 2019-ben (egymillió lakosra átlagosan 51 halálos baleset jutott), addig Románia sereghajtó ebben a tekintetben uniós viszonylatban (egymillió lakosra 96 halálos baleset jutott) - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
Az Európai Unióban 22.800 személy vesztette életét a közutakon 2019 folyamán. Ez 23%-kal kevesebb (közel 7000 fő), mint 2010-ben, és 2%-kal kevesebb, mint 2018-ban.
Adina Vălean szállításügyi európai biztos tájékoztatása szerint az Unió célja az, hogy 2050-re teljesen kiiktassák az EU közútjairól a halálos kimenetelű vagy súlyos következményekkel járó baleseteket. 2030-ra ezek számát felére kívánják csökkenteni. Vălean ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagy az egyes uniós államok közötti különbség ebben a tekintetben.
2019-ben Horvátországban, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Lettországban, Luxemburgban és Svédországban minden eddiginél kevesebb balesetet jegyeztek.
Az EU-ban közúti közlekedés szempontjából Svédország a legbiztonságosabb, itt az egymillió főre eső halálos balesetek száma 22. A második helyezett Írország, ahol 29 halálos baleset jut egymillió lakosra. Romániában azonban ez a szám 96, vagyis a legmagasabb az Európai Unióban. A negatív rangsorban Bulgária (89) és Lengyelország (77) követi Romániát.
Mindazonáltal Románia tett előrelépéseket e téren az utóbbi 10 évben: 2010-ben még 117 halálos kimenetelű baleset jutott egymillió lakosra, tehát tíz év alatt 22%-kal javult a statisztika.
Sokat fejlődött e téren Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország, a három Balti-ország (Észtország, Lettország és Litvánia), valamint Horvátország is.
A közúti balesetek az emberi veszteség mellett súlyos anyagi terhet is rónak a társadalomra: a becsült költségek 280 milliárd euróra rúgnak, ami megközelíti az EU bruttó hazai termékének a 2%-át.
Citește și
Actualitate
Tragedie după finala Campionatului Mondial. ”Șofer” de 17 ani, beat și fără permis! Un adolescent de 17 ani a murit, duba s-a răsturnat
Actualitate
FOTO|VIDEO. Poliția explică modul în care s-a produs accidentul de la Podul Golescu. Biciclist lovit de o mașină
Actualitate
Fără stres după accident: service-ul auto care se ocupă de asigurări, acte și îți oferă mașină la schimb
Actualitate
FOTO/VIDEO. Biciclist lovit de un SUV la coborârea de pe Podul Golescu, în municipiul Satu Mare. Șoferul: ”Pur și simplu nu l-am văzut”
Actualitate
Weekend cu dosare penale pe șoselele din județul Satu Mare. Zeci de șoferi lăsați fără permise
Actualitate
Abia și-a făcut buletinul, dar are deja explicații de dat în fața polițiștilor sătmăreni. Totul după o ”aventură” cu ATV-ul pe străzile din sat
Actualitate
Accident de muncă într-o hală din Satu Mare. Un angajat a fost rănit
Actualitate
VIDEO. Moment teribil surprins într-o intersecție din țară. Copil, la un pas să fie spulberat de mașină
Actualitate
Vreme schimbătoare în următoarele două săptămâni la Satu Mare. Când se încălzește, din nou, vremea
Actualitate