Jó ideje nincsenek már koronavírusos páciensek a nagykárolyi kórházban. A polgármester az intézmény megnyitását kéri!
A hazai koronavírus–járvány kezdetén nevezték ki a Nagykárolyi Városi Kórházat úgynevezett támogatói kórháznak, vagyis az intézmény csak azokat a betegeket fogadja, akiket COVID-19-es, azaz újtípusú ...
A hazai koronavírus–járvány kezdetén nevezték ki a Nagykárolyi Városi Kórházat úgynevezett támogatói kórháznak, vagyis az intézmény csak azokat a betegeket fogadja, akiket COVID-19-es, azaz újtípusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak — hosszú napok óta azonban már egyetlen egy ilyen pácienst sem kezelnek. Ennek tükrében Kovács Jenő polgármester arra kéri az illetékeseket, hogy nyissák meg az intézményt a nagykárolyi betegek előtt.
„Értem én, hogy a koronavírus–járvány kezdetén azonnali intézkedéseket kellett hozni a fertőzés terjedésének lassítása érdekében, s ezen intézkedéscsomagba tartozik az is, hogy a nagykárolyi kórházat támogatói korházzá sorolták be. Azt viszont most már nem értem, hogy a kórház miért van bezárva továbbra is a városi és a környékbeli betegek előtt, miközben jó ideje egyetlen egy koronavírussal fertőzött pácienst sem látnak el falai között.” – mondja Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Mint hangsúlyozza, az intézmény egészségügyi dolgozói is teljes mértékben egyetértenek az önkormányzattal a kórház újranyitásával kapcsolatban.
„Nyomatékosan kérjük az illetékes hatóságokat, a jelenlegi állapotok figyelembe vételével vizsgálják felül a több mint két hónappal ezelőtt meghozott döntést, és nyissák meg a Nagykárolyi Városi Kórházat a betegek ellátása érdekében. Úgy, ahogy ezt meg lehetett tenni a poliklinika esetében, véleményünk szerint megoldható lenne a kórház esetében is. Ebben a kérésünkben az intézmény egészségügyi dolgozói is támogatnak bennünket.” tette hozzá a polgármester, aki korábban hathatósan kérte a poliklinika újranyitását is.
Országszerte több, a betegek jogait védő civil szervezet is vészharangot kongat azzal kapcsolatban, hogy a szükségállapotban meghozott, ám mai napig érvényben lévő intézkedések most már kissé indokolatlanul korlátozzák a betegek ellátáshoz való hozzáférését.
Citește și
Actualitate
Șofer căutat de polițiști după ce a lovit trei mașini parcate și a fugit de la locul accidentului, în Satu Mare
Actualitate
Giorgio Trans: trei decenii pe drumurile Europei, pornite din Satu Mare
Actualitate
FOTO. Satu Mare pedalează. O nouă pistă de biciclete completează rețeaua din Satu Mare
Actualitate
Doi șoferi prinși băuți la volan în județul Satu Mare. Polițiștii au aplicat peste 200 de amenzi într-o singură zi
Actualitate
FOTO. Șofer sătmărean amendat cu zeci de mii de lei. L-au lăsat fără certificat și plăcuțe
Actualitate
Bătrână de 73 de ani, agresată de soțul de 77 de ani. Bărbatul ar fi incendiat locuința din județul Satu Mare
Actualitate
FOTO/VIDEO. Bătaie între două familii, cu un cuțit scos în mijlocul scandalului, în Satu Mare. 400 de persoane la fața locului
Actualitate
Pe ce loc e Satu Mare în topul celor mai scumpe tarife la apă și canalizare din România
Actualitate
Povestea sătmăreanului care și-a transformat diploma în propria afacere. Parc solar de 460 de milioane de euro, protejat cu proiectul său
Actualitate